The instrument–subject alternation is a cross-linguistic phenomenon in which a verb’s semantic argument with an instrument thematic role can be expressed syntactically not only as an adverbial phrase but also as a subject instead of an agentive subject. Using Hungarian examples, the present paper attempts to work out an account of the alternation that has the following advantageous features. First, by means of a pragmatically oriented weaker notion of causation (Koenig et al. 2008: 214) a solid basis is assumed to determine which verbs alternate and which verbs do not. Second, syntactic alternations are not treated as lexical or constructional phenomena (as are in lexical or constructional approaches, respectively). However, they fit a lexical-constructional approach (Bibok 2008) which naturally extends to lexical pragmatics (Bibok 2010). *** Az eszköz–alany alternáció olyan, több nyelvben is megfigyelhető jelenség, amikor az ige eszköz thematikus szerepű szemantikai argumentuma szintaktikailag nemcsak határozóként fejeződhet ki, hanem alanyként is – az ágensi alany helyébe lépve. A jelen tanulmány a váltakozás olyan lexikai pragmatikai magyarázatát vázolja magyar példákat használva, amely a következő előnyös tulajdonságokkal jellemezhető. Először, az okozás különböző fogalmainak megkülönböztetésével és köztük egy pragmatikai orientáltságú gyengébb okozás (Koenig et al. 2008: 214) bevezetésével biztosabb alapon határozhatjuk meg, melyik ige vesz részt az adott alternációban és melyik nem. Másodszor, a szintaktikai alternációk nem pusztán lexikai jelenségek (szemben a lexikai megközelítéssel), nem is csupán konstrukcionálisak (szemben a konstrukciós megközelítéssel), hanem legmegfelelőbben a lexikai-konstrukciós keretben (Bibok 2008) értelmezhetők. Ez a keret természetes módon illeszkedik a lexikai pragmatikába (Bibok 2010).